001_4595
Mecsek_magyaro_1

Kerépárral a Mecsekben

Még “csak” 5 és fél éve élünk Zengővárkonyban, és 3 éve van biciklim, plusz időm nagyrészét lefoglalja egy hatéves és néhány munkahely, de végre elkezdtem felfedezni a Mecseket kerékpárral. Régóta járatom rajta az agyamat, hogy jó lenne jobban megismerni a túraútvonalakat a hegyen, mert bár évente párszor felmegyünk a Zengőre, vagy átmegyünk Óbányára, Kisújbányára, azért még számtalan lehetőség lenne a környéken. Egy szép nap pedig végre nem csak gondolkoztam ezen, hanem felpattantam a kerékpáromra, hogy kipróbáljam, hol vannak a határaim. Viszonylag edzetlen állapotban hamar meg is találtam őket, de találtam még valamit. Egy feltöltő, kikapcsoló és fárasztó sportot magamnak. Első alkalommal 16 km-t mentem, mert nem voltam biztos benne, hogy ha tovább tekerek, akkor még haza felé is bírni fogom az iramot. Bár szerencsés a helyzet a hegyre kerekezéssel, hiszen felfelé nehéz, hazafelé pedig szinte csak gurulni kell. Második alkalommal már bátrabb voltam, és biztosabb magamban, plusz valamiért elkerültek a pici légyszerű bogárkák is, amik az első tekerést megkeserítették. Zengővárkonyból indultam, át Pécsváradra az ún. bicikliúton (ez egy gazdasági út az erdő alatt) a református templomig. Eddig még egész könnyed, mondhatni gyerekjáték a tekerés, de itt jön a fekete leves. Északi irányba fordulva folyamatos emelkedő. Kilóméterenként 20-40 m a szintkülönbség, a leggyilkosabb szakaszon 74 m. Ez gyakorlott kerékpározóknak biztos bakfitty, de hangsúlyozom, én a házunktól a boltig és vissza szoktam biciklizni, ami 100 m. :-) Aztán ahogy felértem a régi katonai lőtér magasságába, onnan már valódi élménytekerés volt. Keresztül a csodás Mecseken, kényelmes tempóban Zobákpusztáig. Komló-Zobákpusztától az autóúton Hosszúhetényig. Ott keresztülvágtam a falun, és a régi 6-os úton Pécsváradon keresztül tekertem haza. Ez összesen kb. 30 km volt. Hosszúheténynél lemerült a telefonom, úgyhogy addig rögzítette csak a történéseket. Ezt láthatjátok a képen.

Egy szó mint száz, a Mecsek csodás útvonalakat kínál kerékpárosoknak és túrázóknak egyaránt. Én biztos kipróbálok még egy párat, és írok is majd róluk.

kerékpármecsek