001_4595
Csokoládé karnevál

Karneváloztunk másképp

Kicsit unalmas már, hogy mindig a Zsolnay negyedről írok? Pedig esküszöm, nem akarom őket direkt az egekig magasztalni. De hát ha egyszer mindig ezek a programok ragadnak meg, és csábítanak a városba, hogy egy kis dinamikát vigyünk a csendes, pihe-puha vidéki hétvégébe.

Februárban is ez történt, már megint. Ki tudna ugyanis ellenállni egy programnak, amit úgy hívnak: Csokoládé Karnevál… ahhh, már a neve is szívbemarkoló  (vagy gyomorba). Ismét a 6 évessel indultunk útnak, hiszen a csokoládé és a gyerek nem is rossz párosítás. Bár ezt a programot már sokadszor rendezték meg a Zsolnay negyedben, mi most először vettünk részt rajta. Persze, mivel ez egy téli fesztivál, nincs fűben hempergés és játszóterezés (na jó, játszóterezés azért kicsit mindig van). A rendezvényt az E78 tágas termében tartották. Maga a karnevál számomra nem annyira karneválnak, mint inkább “kiállítás és vásár”-nak tűnt, sok-sok kézművessel, akik szerint az élet édesen a legjobb. Elképzelhetetlen mennyiségű csokit láttunk, és persze ettünk. Ezt a választékot Gombóc Artúr is megirigyelte volna. Volt több ezer fajta bonbon, nyalóka csokoládé, színes csokoládé, tejcsokoládé, étcsokoládé, csokoládé sült hússal (tényleg), csípős csokoládé és persze szögletes csokoládé és kerek csokoládé is. A kiállítás a gyermeket olyan nagyon nem hatotta meg, így csak addig tudtam szédelegni vele a sorok között, míg a nyalóka csoki (természetesen focilabda mintás) kitartott. De ez nem is volt probléma, mert utána szívesen vettem részt vele a kézműves programokon, ahol marcipánnal gyurmáztunk és gyönyörű, díszes tejcsoki táblát készítettünk (nem sokáig tartott, de egy képes bizonyítékot itt láthattok róla). A karneválhoz a szervezők Varázsórát is kapcsoltak a “Legédesebb kísérletek” címmel. Talán mondanom se kell: gyerekszájak tátva egy teljes órán keresztül (anya a sarokban relaxál eközben, és emészti a sok csokoládét tudásanyagot).  A gumicukor égetés, pillecukor növesztés és Coca Cola robbantás után úgy döntöttünk, éhezünk még egy kis tudásra, és most először megnéztük – vagyis inkább kipróbáltuk – az interaktív varázsteret a Zsolnay látogatóközpontban. Afféle mini csodák palotája ez, de szerintem mindent visz. Számomra az volt leginkább élményszerű, hogy a kb. 20 “állomás” közül egynél se kellett magyaráznom a gyereknek, hogy “ez most épp sajnos pont 4 hete nem működik, mert valaki eltörte, leszakította…). Egy nagyon jól karbantartott kis kiállítás ez, sok-sok varázslattal és felszippantható tudással még felnőttek számára is. Mindent tökéletesen és érdekesen elmagyaráznak az egyes eszközök melletti táblákon, bár ebből kb. kettőt hagyott végigelemezni csemetém. Azt hiszem, ő még jobban szeretne a varázslatban hinni, mint a fizikában…

Egy jól sikerült vasárnap délután volt, diétázóknak kevéssé ajánlott programmal, ahol szó szerint a kellemest és a hasznosat kötöttük össze. Köszönjük Zsolnay…újra!

csokimontazs