Rozmaring Vendégház a Baranyai Falusi Turizmus Szövetség szálláshelyei között

Vendégházunk néhány napja tagjává vált a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetségnek mint a szövetség első zengővárkonyi tagja. Igyekszünk majd szálláshelyünk honlapján és facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/pages/Rozmaring-Vendégház) is tudósítani a szövetség híreiről, az aktuális rendezvényekről, hogy minél több érdeklődővel találkozhassunk ezáltal személyesen is az egyes eseményeken.

Fontosnak és örömtelinek tartjuk a szövetségbe való belépésünket, és igyekszünk ezáltal szerves és tevékeny részévé válni a Baranya megyei falusi turizmusnak.

És ami még hátra van: kérvényeztünk minősítésünket, és nagyon reméljük, hogy kedvező eredményeket fogunk elérni a védjegyminősítésben. Célunk a 4 napraforgó. Ezután pedig szeretnénk az Ökoporták sorába is belépni, melynek feltételei a környezettudatos szemlélet, mint alapelv a szálláshely működtetésében. Akik látták környezettudatosság menüpontunkat a szálláshelyünk weboldalán, tudják, hogy ez nálunk már a kezdetektől meg volt, és a jövőben is így kívánunk működni.

Oldalunkon és a facebookon is tudósítani fogunk az eredményekről.