Lehet, hogy rossz a cím: talán nem is igazán „rejtett” kincsek ezek, csak még kicsit kevéssé ismert, új igazgyöngyök. Véletlenül kattintottam a Kredenc galéria honlapjára a minap, és annyira megtetszett, amit találtam, hogy ma el is mentünk, hogy személyesen is láthassuk a Mecsek egyik új (2004 novemberében nyitott), és feltétlenül látogatásra érdemes helyét.

Petra (azaz Gerőfi J. Petra), az üzemeltető már telefonban is nagyon készséges volt: Persze vasárnap este 8-ig nyitva vagyunk. Hmm, ez már tetszik. Így vasárnap délelőtt autóba pattantunk, és 10 perc alatt ott is voltunk Zengővárkonyból. A Kredenc galériának már a helyszíne is hangulatos. A templom melletti téren tágas terasz fogadja a látogatót, és a felújított épületnek már a bejárata is hívogató. Bent pedig egy valódi kincses sziget…legalább is nekem az. Rengeteg dísztárgy, lakberendezési kiegészítő, ékszer, mind-mind környékbeli kézművesek munkája. Ezen kívül könyvek (mesekönyvek és a környéket bemutató útikönyvek), képeslapok, faliképek és még számtalan csoda. Az ember csak kapkodja a fejét. Nem utolsó sorban pedig nem csak kézművesboltként szolgál a hely, hanem egy helyre kis kávézó is helyt kapott benne, természetesen természetes szörpökkel (levendula és rózsa szörp is volt…imádom), borral, KÉZMŰVES sörrel (a szomszédból), lágy cappuccinoval és süteményekkel.

Kredenc galéria Mecseknádasd

Bizton mondhatom, visszatérő látogató leszek, és javaslom ugyanezt minden környékbelinek és a környéken kirándulónak.

A Kredenc galéria honlapja: www.kredencgaleria.hu

Az elsődleges ok, amiért átrándultunk a hegy túloldalára Teimel Cintia volt. Jobban mondva az ő műremek kerámiái. Első alkalommal az ASZPIK-on találkoztam a munkáival (erről majd egy másik bejegyzésben), és el voltam ájulva, hogy a régi technikákkal milyen modern és bármely stílusos lakásba illeszkedő kerámia tárgyakat készít. Már öt perccel azután, hogy eljöttünk az ASZPIK-ról sajnáltam, hogy nem vásároltam Cintia olaj- vagy ecetkiöntőjéből, amibe első látásra beleszerettem. Így aztán nagy volt az örömöm, amikor kiderült, hogy nincs is tőlünk olyan messze a műhelye, hiszen Óbányán dolgozik, családja évszázados fazekas műhelyében. Nem mellesleg, most készül megnyitni saját (látvány)műhelyét Óbánya határában. Épp ott is találtuk Cintiát és Szabit, akik szívesen megmutatták nekünk a műhelyt, és biztosítottak róla, hogy vendégházunk vendégei számára szívesen tartanak foglalkozásokat és bemutatót. Reméljük, hogy sok vendég fog iránta érdeklődni. És persze az olajkiöntő is beszerzésre került..éljen-éljen!

Teimel Cintia

A műhelynek egyelőre nincs saját honlapja, de Teimel Cintia névre keresve sok érdekességet találhattok most is az interneten.

Ezt a néhány órás Mecseknádasd-Óbánya látogatást kár lett volna kihagyni, de az igazi ez lenne (egyúttal, vendégeinknek így ajánljuk):

  • Túra Zengővárkonyból Óbányára a Mecseken keresztül (kb. 12 km, szintemelkedés 400 m).
  • Érkezéskor ebéd a Falánk Pisztráng büfében, ahol frissen fogott pisztrángot ehetünk jó áron!
  • Séta Óbányán keresztül, út közben betérés Cintiáék fazekas műhelyébe.
  • Óbánya határában egy (vagy több) jó bor a Hetényi Pincészetnél (www.indivinum.hu), vagy akár egy délutáni borkóstoló Schum Ernő pincéjében (de ez esetben már mást ne tervezzetek aznapra 😀 ).
  • Mecseknádasd határában a XIII. században épült Szent István Kápolna megtekintése.
  • Mecseknádasdon a német nemzetiségi tájház megtekintése.
  • Zárásként pedig egy kis bevásárlás és egy jó kávé a Kredenc galériában.
  • Mecseknádasd és Zengővárkony között jó a buszos összeköttetés a 6-os főúton. Így egy esti busszal vissza is lehet jutni Zengővárkonyba.

A szervezésben vendégeink számára nagyon szívesen segítünk!