001_4595
IMG_3041

A legújabb attrakció

Kitavaszodott, mi pedig útra keltünk. Na, nem messzire, csak ide a szomszédba, Erdősmecskére. Már tavaly érdeklődéssel olvastuk a hírt, hogy magánállatkert nyílik a közelben. Jó kis gyerekprogram, érdemes megnézni – gondoltuk. Csak arra nem számítottunk, hogy nem csak a gyerek fogja élvezni.

Erdősmecske 10 km-re van Zengővárkonytól. Egy kőhajításnyi távolságra. Így csodás kis vasárnap délutáni programnak tűnt az állatkert. Viszonylag könnyen megtaláltuk, hiszen a falu közepén, a templom mellett áll a nagy ház felirattal: Repzootic.

IMG_3049

Amit a kósza hírek alapján tudtunk az állatkertről annyi volt, hogy belga tulajdonosok alapították 2017-ben. Ami pedig rövidesen kiderült: nagyon barátságos hely, kedves gazdákkal és ami a legfontosabb, olyan állatokkal, akik OTTHONra találtak ezen a helyen. Így csupa nagy betűvel. Végig azt éreztük, hogy itt minden állatot barátként kezelnek a farkastól a mókusokig, mindeközben pedig természetesen kezelik a tényt, hogy bizony a ragadozók állatokat vacsiznak. Vitatható, de szerintem az is feladata egy állatkertnek, hogy a gyerekek ezt a részét is megértsék a természetnek. A Repzootic állatai mind vagy mentett állatok, akik már nem kerülhetnek vissza a vad élőhelyükre vagy fogágban születtek. Ennek köszönhetően érezhetően ragaszkodnak az emberekhez. Bevallom amikor otthonról elindultunk, nem sejtettem hogy farkaskölyköket fogunk dögönyözni és kaméleon is fog mászkálni rajtunk, de igazán különleges élmény volt. Reméljük, hogy sok látogatójuk lesz, és sokáig fennmarad az egyik legkülönlegesebb új attrakció a környéken.

IMG_3055  IMG_3045